Hogyan küldhet egy szerető Isten bárkit is a pokolba?


Ez egy jó kérdés, ami hatalmas vitákat generálhat! Ha Isten annyira szeret – és ez az, amit a Biblia állít róla – akkor nem küldene senkit sem a pokolba, ugye?

A Biblia szerint a pokol az a hely, ahol nincsenek azok a jó dolgok, amiket Isten ad nekünk, és amiket élvezünk az életünkben, mint például a barátság, szeretet, öröm – egy rettenetes hely. De miért nem bocsát meg Isten mindenkinek, és enged be mindenkit a mennybe? Miért ragaszkodik ehhez a látszólag kegyetlen módszerhez, hogy van, akinek pokolra kell jutnia?

A Biblia azt mondja, hogy Isten szeret, és azt is mondja, hogy van, akit pokolra fog küldeni – hogyan lehet ez a két dolog egyszerre igaz? Szeretnék elmondani néhány gondolatot, hogy ez hogyan lehetséges.

Az, hogy Isten szeret, nem jelenti azt, hogy mindent szeret – vannak dolgok, amiket Isten nem szeret, sőt utál. Nem szereti a gyilkosságot, a bántalmazást, az önzést, a büszkeséget. Igazából, ha ő tényleg szeret, akkor logikus, hogy utálja ezeket a dolgokat. Nem vallana szeretetre tőle, ha olyan dolgokat látva, mint például a gyermekbántalmazás, azt mondaná: „Hát, annyira nem is zavar.”

Tehát Isten szeret – mégsem szeret mindent.

Mivel ez a szerető Isten utálja a hitvány dolgokat, tesz ellenük. És ez jó hír. Mindannyiunkban van némi igazságérzet, ezért tudjuk, jó, ha azok, akik rosszul bánnak másokkal, nem mehetnek be Isten Országába, azaz a pokolra jutnak.

Szerető dolog egy igazságos Istentől, hogy utálja és büntesse az igazságtalanságot, hogy csak tökéletes dolgok legyenek tökéletes Országában.

Gondolom, nem sokunknak van azzal problémája, hogy híresen rossz embereket utolérje a büntetésük – de ez ránk nézve is gond, mert egyikünk sem tökéletes. Egyikünk sem bánt Istennel vagy a többi emberrel olyan tökéletesen, mint ahogy terveztük.

Ha őszinte vagyok, tudom hogy nem bántam úgy az emberekkel, ahogy kellett volna. Megbántottam őket, figyelmen kívül hagytam a szükségeiket, felzaklattam olyanokat, akiket a legjobban szeretek. És nem bántam úgy Istennel, ahogy kellett volna – azzal az Istennel, aki az én Alkotóm és Teremtőm, aki az életem uralkodója.

Ezért én is büntetést érdemelek a cselekedeteim miatt. Valójában mind azt érdemelünk. Mindenkinek a pokolra kéne jutnia. Egyikünk sem tökéletes – egyikünk sem juthatna be Isten tökéletes országába.

Tudom, hogy ezt nehéz hallani. Nekem is nehéz hallanom. De csak azért, mert valami nem tetszik, attól még nem lesz kevésbé igaz.

Ezt Jézus nem nyeglén és könnyedén mondja, nem anélkül, hogy törődne velünk. Nem csak azért mondja, hogy ránk ijesszen. Azért mondja, hogy figyelmeztessen, és hogy segítsen meglátni, milyen csodálatos, hogy ő ebből kiutat kínál.

Mert ez a nagyszerű hír! Habár mind rászolgáltunk a büntetésre, és mind megérdemeljük, hogy pokolra jussunk, Jézus – Isten maga – biztosított számunkra egy kiutat. Ezt nem úgy teszi, hogy büntetlenül hagy mindenkit, és elfeledkezik az igazságosságról. Hanem átveszi a helyünket; halálával helyettünk viseli el a büntetést, és átéli a poklot, hogy nekünk ne kelljen.

Nekem úgy tűnik, ez az igazán szerető Isten. Annyira szereti ezt a világot, hogy megbünteti a gonoszságot, és annyira szereti az embereket, hogy magára vállalta a büntetést.

Szeret minket annyira, hogy ad nekünk választást: megkérhetjük, hogy legyen részese az életünknek, hogy elkerüljük a poklot, és várhassuk az ő örök, tökéletes országát.

Tudom, hogy ez egy nagyon mély téma, és valószínűleg nem válaszoltam meg minden kérdést, sőt lehet, hogy még több kérdés vetődött fel bennünk, vagy vannak dolgok, amikkel nem értünk egyet. Ha ez a helyzet, nézzük meg a „Bővebben” részt. Vagy ami még nagyszerű Jézusban, hogy könnyen utána lehet nézni. Olvassuk el az egyik szemtanú beszámolóját az életéről, vagyis az egyik evangéliumot, és járjunk utána mi magunk azoknak, amiket mondott és tett!

Bővebben

Nagyon örülünk, hogy többet szeretne megtudni a fenti kérdésről! Ez a rész igyekszik egy kicsit mélyebben megvizsgálni a témát, illetve szeretnénk további olvasnivalót ajánlani azoknak, akiket bővebben érdekel a kérdés.

Beszélt Jézus a pokolról?

Megvizsgálva Jézus életét és tanítását az evangéliumokban, az egyik legmegdöbbentőbb dolog az, hogy milyen bátran beszélt a pokolról (sokan azt gondolják, Isten ítélete és haragja inkább az Ószövetségben volt jellemző téma). Valójában Jézus többet említi a poklot, mint előtte bárki az egész Bibliában.

Ahogy Abi is mondta, nem könnyű a pokolról beszélni vagy akár csak gondolni is rá. De ez persze még nem jelenti azt, hogy ettől nem igaz. Ha Jézus az, akinek mondja magát – Isten, aki a földön járt – akkor érdemes figyelni arra, szerinte mi fog történni velünk a halálunk után.

Mit mondott Jézus a pokolról?

A pokol egy létező hely –ez lehet, hogy nyílvánvaló, de talán nem mindenkinek. Jézus beszél egy olyan emberről, aki meghalt, eltemették és a pokolra került. (Lukács 16,23). A pokol nem csak arról szól, hogy ott szomorúak vagyunk vagy depressziósnak érezzük magunkat (ahogy mondani szokták: pokolian érzem magam). Még csak nem is a legrosszabb helyzet, amiben itt e földön részünk lehet: „maga a földi pokol”. Ez valódi létezés egy létező helyen a halál után.

Szörnyű hely ez: Jézus azt mondta, hogy az emberek „gyötrődnek” ott (Lukács 16,23). A halál előtt, ebben az életben Isten sok ajándékot ad mindenkinek (életet, barátságokat, szeretetet, tárgyakat, stb.), akár hálát adnak értük Istennek, akár csak élvezik őket mindenféle hálaadás nélkül (Apostolok Cselekedetei 14,17).

De a földi élet után, miután meghalunk vagy folytatjuk az életünket Istennel (ha már itt e földön Hozzá tartoztunk) és tovább élvezhetjük ajándékait, vagy nélküle és ajándékai nélkül élünk tovább azon a helyen, amit a Biblia pokolnak nevez. Nehéz elképzelni az olyan létezést, amiben semmi jó nincs. Se öröm, se békesség, se szeretet, se biztonság, és semmi remény, hogy valaha ez a helyzet változni fog.

Ez a helyzet végleges. Jézus azt mondta: egy „nagy szakadék is tátong [a menny és a pokol között], hogy akik innen át akarnak menni… ne mehessenek” (Lukács 16,26). Nincsen második esély, vagy kivétel ez alól.

És örökké tart. Jézus a poklot gyakran írta le olyan tűzként, ami „nem alszik el” (Márk 9,43). Talán furcsának tűnhet elsőre, de örök életre lettünk teremtve: a kérdés az, hol töltjük el majd.

Ami még nagyon fontos: ez így igazságos! A pokol olyan hely, ahol nincs jelen Isten szerető uralma, amit azok az emberek, akik odakerülnek, el is utasítottak. Ahogy Abi mondta, mivel egyikőnk sem tökéletes, senki sem érdemli meg, hogy Isten tökéletes világában éljen, mert „tisztátalanok… nem jutnak be oda” (Jelenések könyve 21,27). Isten szeret, és egyben tökéletesen igazságos is, így elítél minden bűnt: az enyémet, a tiédet, mindannyiunkét. Ahogyan igazságos, ha egy törvényszegő ebben az országban büntetést kap, úgy az is, ha valaki az Isten által teremtett világban megszegi az ő törvényeit, megbűnhődjön érte.

Buli a mások kontójára.

Volt egyszer egy 18 éves fiú, akinek a szülei elmentek nyaralni, és egyedül hagyták őt a házban (sokszor és sok helyen történt már ilyesmi!). Édesanyja feltöltötte a hűtőt, szerzett pár jó DVD-t, előre kimosott és kivasalt, és csak annyit kért, hogy ne rendezzen bulit addig a házban, amíg távol vannak.

Persze a srác azonnal kihasználta a helyzetet, és bulit szervezett. A saját buliját a szülei házában. Rengeteg embert meghívott, akik szintén rengeteg embert meghívtak, és mielőtt észbe kapott volna, emberek százai jelentek meg.

A házat teljesen tönkretették. Megrongálták az édesapja kocsiját is a garázsban, a kisöccse szobájában lévő szőnyegpadlót pedig összemocskolták. De a fő gond az volt, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyta a szüleit, és úgy élt, mintha nem is léteznének vagy számítanának.

A buli közepén a szülők váratlanul hazaértek. Nem meglepően, az édesanyja nagyon megharagudott. Az lenne meglepő, ha nem így lett volna, hisz ez azt jelentené, hogy őt sem érdekli a férje és a kocsija, a fiatalabbik testvér és a szobája, vagy a saját házuk. A 18 éves fiú büntetést érdemelt (és kapott), mégpedig nem kicsit, hiszen amit tett, az igen súlyos volt.

Egy nap Jézus, Isten Fia vissza fog térni ebbe a világba. Jézus ezt úgy jellemzi, mint amikor a ház ura visszatér egy utazásról (Lukács 12,35-36). A Biblia szerint Jézus „igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött” (Apostolok Cselekedetei 17,31).

Helyes és igazságos volt ennek az anyának megbüntetnie a fiát azért, mert így bánt a tőle kapott ajándékokkal, a házával, és visszaélt a bizalmával. Hasonló módon igazságos, hogy Jézus megítéljen minket az alapján, ahogy az ajándékaival bánunk, amit az általa teremtett világgal teszünk és azokkal az emberekkel, akik abban élnek, illetve jogos a büntetés, mert tudatosan úgy élünk, mintha ő nem is létezne és nem számítana.

Nem meglepő, hogy a büntetés azért, ha kizárjuk Őt az, hogy Ő is kizár minket abból a világból, ahol Ő uralkodik. Ez a pokol.

Hogyan kerülhetjük el a poklot?

Mivel senki sem tökéletes, a helyes kérdés nem az, „miért kerül valaki a pokolra?”, hanem hogy „miért kerül bárki a mennybe?”.

Ha lenne „igazság” a földön, mindenki a pokolra kerülne, és senki se kerülne a mennybe Isten tökéletes Országába [amikor Jézus visszatér]. De a nagyszerű hír, ahogy Abi is mondta az, hogy Isten tett valamit azért, hogy tökéletlen emberek, mint mi is bejuthassunk mégis oda haláluk után.

És ezt pedig Jézuson, az Ő Fián keresztül végezte el. Ő vissza fog térni erre a földre, hogy ítéljen, de előtte eljött, hogy szolgáljon és megmentsen. Önmagáról mondta: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen [ne jusson a pokolba], hanem örök élete legyen [Isten Országában].” (János 3,16)

Jézus lehetővé tette, hogy életünk legyen Istennel a megérdemelt pokol helyett azzal, hogy elhordozta a büntetést, Isten szeretetétől és minden jó dologtól elválasztva. Ezt történt a kereszten, ahol így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Márk 15,34)

A kereszten Jézus, Isten Fia – az örökkévalóságban először – el lett választva Atyja szeretetétől. Amikor meghalt, megtapasztalta a poklot. És ezt azért vállalta helyettünk, hogy nekünk ne kelljen!

A Biblia így ír erről: „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás 53,5b).

Jézus halálának köszönhetően a pokol nem szükségszerű végállomás többé, hanem elkerülhető.

Döntési lehetőség

Ahogy Abi is mondta, Isten szereti annyira a világot, hogy megbüntesse azt, ami rossz a pokolban. Ezzel szemben annyira szereti az embereket, így minket is, hogy ezt a büntetést magára vállalta.

Ez pedig döntés elé állít minket. Elkerülhetjük a poklot és élvezhetjük az életet Isten Országában, és csak annyit kell tennünk, hogy visszatérünk Istenhez, és elfogadjuk, megköszönjük, hogy Jézus megbűnhődött helyettünk. Ennyi! Ahogy Jézus maga mondta: „aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe [Isten Országában]” (János 5,24).

A tragédia az, hogy sokan nem fogadják el Jézus ajándékát, a meg nem érdemelt örök életet és ezzel inkább a büntetést választják (2Thesszalonika 1,8). Úgy döntenek, hogy életük során Isten ajándékait élvezik, de közben vele nem törődnek. Haláluk után Isten pontosan azt adja nekik, amit választottak: Nélküle és az ajándékai nélkül fognak létezni tovább, a pokolban.

A keresztények, Jézushoz hasonlóan, nem azért beszélnek a pokolról, hogy ijesztgessék az embereket, hanem hogy figyelmeztessék őket. Azért beszélt Abi is erről, és azért létezik ez a „Bővebben” rész, mert hiszünk abban, hogy amit Jézus mondott, igaz: a pokol létező hely, iszonyú hely, de Jézus halálának köszönhetően nem kell ott szenvednünk. Azért beszélünk róla, mert szeretnénk, ha mind Istennel élvezhetnénk az életet az örökkévalóságban.

De, ahogy Abi is mondta, ez nem egyszerű kérdés. Talán még vannak kérdéseink a hallottakkal és leírtakkal kapcsolatban. Ha így lenne:

MENJÜNK EL egy Kereszt-kérdések sorozatra, ahol feltehetjük a kérdéseinket.

OLVASSUK EL Timothy Kellertől a Hit és kételkedés című könyv 5. fejezetét (Harmat Kiadó Budapest, 2013)