Aarthi története


Valószínűleg megleptem azokat, akik ismertek, amikor bejelentettem, hogy megtértem, hiszen az ő szemükben már régen keresztény voltam.

Hívő családban nőttem fel. Kisbabaként megkereszteltek. Jártam vasárnapi iskolába, és kamaszkoromban konfirmáltam. Akkor mentem templomba, amikor a szüleim azt mondták. Magamtól nem nagyon lapozgattam a Bibliát, bár sokat olvastak nekem belőle, amikor kisebb voltam. Érdekes, hogy előfordult, hogy én olvastam fel a belőle a barátaim esküvőjén, legalábbis gyakran kértek meg rá.

De nem emlékszem semmi olyanra, amit én személyesen olvastam volna a Bibliából, mielőtt megtértem.

Amikor 18 lettem, orvosi egyetemre mentem, és életemben először elkerültem otthonról. Keményen dolgoztam, és azt gondoltam, megérdemlem, hogy keményen is bulizzak. Éltem az életemet Istennel való bármilyen kapcsolat nélkül. Hátat fordítottam neki, és mindennek ami jó.

Úgy éreztem, hogy Isten biztosan nagyon utál, biztosan nagyot csalódott bennem. De inkább a homokba dugtam a fejem, és azt mondtam magamnak: „Most már nincs értelme imádkozni, vagy templomba járni, vagy elővenni a Bibliátezentúl, mert ennyi – eljátszottam az esélyemet!

Annyira szerettem volna tiszta lappal indulni, és időnként vágytam rá, hogy bárcsak sikerülne, de sosem tudtam, hogyan.

Volt egy kapcsolatom, de az illető cserbenhagyott és elárulta a bizalmamat. Amikor ez megtörtént, nem tudtam elhinni – egész világom összeomlott. Rettentően fájt, magányos voltam és úgy éreztem, elárultak. Nem tudtam elképzelni, mivel érdemeltem ezt ki.

Közben nagyon vágytam arra, hogy visszatérjek Istenhez. Bámulatos békét éreztem, mintha egy hatalmas teher esett volna le a vállaimról, elképesztő örömöt tapasztaltam. Nem tudom, miért, de emlékszem, ahogy pillanatokkal azelőtt szomorú voltam és egyedül éreztem magam, majd ezután mégis fantasztikus béke és öröm töltött el.

Tudom, hogy Isten végig ott volt velem, és ő is szerette volna, hogy visszatérjek hozzá. Bár én hátat fordítottam neki, ő sosem mondott le rólam. Abban a pillanatban tudtam, hogy megkaptam Isten Szentlelkét.

Mindezek után elmentem templomba. Egy olyan helyre, ahol senkit nem ismertem. Egy munkahelyi barátom említette nekem ezt a gyülekezetet, de én mindig ködösítettem, és azt mondtam: „Persze, elmegyek,” de valójában sosem tartottam be az ígéretemet – egészen addig a bizonyos vasárnapig.

Éreztem, ahogy Isten tényleg szól hozzám az istentiszteleten. Az összes éneket énekeltem már korábban, hallottam már a bibliai részt is, amiről szó volt, de még sosem éreztem magam így, mint ahogy azon az alkalmon. Nem sokkal ezután elmentem a Kereszt-kérdések sorozatra, amit ez a gyülekezet szervezett.

A Kereszt-kérdések sorozaton végre megértettem az hatalmas ajándékot, amit Isten adott nekem: Jézus meghalt értem a kereszten. Semmit nem tettem, hogy ezt megérdemeljem, és soha semmit nem tudok tenni, hogy megérdemeljem – egy szerető, önzetlen ajándék ez, és nem tehettem mást, mint hogy elfogadom.

Ma az életem Jézusról szól. Ő az én Uram, Megváltóm – ő van az életem középpontjában. El sem tudom képzelni, milyen lenne az életem anélkül, hogy ismerném Istent.

Az élet bármit hozhat elém – jó és rossz idők mindig lesznek – tudom, hogy sosem vagyok egyedül, Isten mindig velem lesz, és ő irányítja az életemet. Neki van terve, és ő csodálatos, jó, szerető Isten – és várom, hogy vele lehessek örökké, tökéletes Országában.

“Akik ismertek, azok valószínűleg azt hitték, már keresztény vagyok…”