Deb története

Ateista családban nőttem fel: sosem jártam vasárnapi iskolába, sosem jártam templomba. A saját szabályaim szerint éltem az életem, amibe Istennek nem hagytam beleszólást.

Egyik borzalmas kapcsolatból a másikba ugráltam, mindig rossz helyen kerestem a szeretetet. Amikor harminc éves voltam, találkoztam egy öt évvel fiatalabb férfival.

Amikor megtudtam, hogy heroint használ, ahelyett, hogy elhagytam volna, én is elkezdtem használni.  Ezzel elkezdődött egy 18 hónapos gyötrődés, amikor megpróbáltam abbahagyni a drogozást, de a heroin elképesztően könnyen függőséget okoz; az életem egyre rosszabbra fordult.

Egy barátom lakásán éltem, és emlékszem, ahogy turkáltam a fiókokban, gyufát keresve. Az egyik módja ugyanis a heroin bejuttatásának, hogy egy kicsit meggyújtod, és belélegzed a párát ­- úgy nevezik ezt, hogy „sárkányeregetés”.

Mialatt a gyufát kerestem, találtam egy kicsi Gedeon Újszövetséget, és miközben be voltam lőve, elkezdtem olvasgatni. Sosem került a kezembe Biblia korábban, és most azt olvastam, hogy komoly bajban vagyok: itt van egy élő Isten, akinek elszámolással tartozom az életemről, erről az életről, amit tönkretettem.

És hirtelen rádöbbentem, hogy nem lehetek öngyilkos ­ az életem pokoli volt, de a halálom azt jelentette volna, hogy szembe kell néznem Vele, és attól túlságosan féltem. Azt olvastam a Bibliában, hogy tényleg bajban vagyok egy létező Istennel szemben.

Nem tudtam, kicsoda Jézus, de tudtam, hogy el kell jutnom egy templomba. Ezért elmentem a nagypénteki istentiszteletre. Emlékszem, ahogy leghátul ültem, az ajtóhoz közel, hogy bármikor el tudjak menekülni.

De azután nekifogtak  Jézus keresztre feszítéséről olvasni ­a Máté evangéliumából, elkezdtem zokogni, mert meghallottam, hogy ő értem halt meg a kereszten. Hogy mindaz, amit tettem, és a rám váró büntetést ő mind felvitte magával a keresztre. ­És amikor felkiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” ­ rájöttem, hogy Isten miattam hagyta el. Magára vette az én elhagyatottságomat.

És csak sírtam. Zokogtam. Mindezt értem tette meg, hogy ne legyek elhagyatva ­ és akkor tudtam, hogy Isten gyermeke vagyok.

Csak sírtam, rettenetesen bőgtem. Nem tudom mit gondolhattak az emberek körülöttem, de nem is nagyon érdekelt, mert úgy sétáltam ki onnan, hogy tudtam, Isten az Atyám lett, és hogy az életem abban a pillanatban megváltozott.

Mindez kilenc évvel ezelőtt történt, és ahogy visszatekintek arra, amióta keresztény vagyok, Isten kívül­-belül megváltoztatott. Meggyógyította és helyreállította az életem minden részét, amit korábban tönkretettem. Rendbe hozta a barátaimmal való kapcsolatomat, és rengeteg új barátot adott.  Helyreállította a kapcsolatomat a családommal, a karrieremet. Segített minden adósságomat kifizetni.

Míg korábban csak saját magamnak éltem, a saját szabályaim szerint, már látom, hogy az igazi szabadság és igazi öröm az az Istenért való és Isten szerinti életben rejlik. Szeretem őt teljes szívemből, lelkemből és erőmből, és szeretek másokat is, és számomra ez az, amiért érdemes élni. Sosem tudom eléggé megköszönni neki mindazt, amit értem tett.