Jo története

A délkelet­-angliai Essex megyében nőttem fel, egy lakótelepen. Egyszülős családban éltünk: apám alkoholista volt, aki meghalt, amikor még kicsik voltunk. Nehéz körülmények között éltünk, és nagyon oda kellett figyelnünk a külsőségekre, hogy úgy tűnjön, minden rendben van. Azt hiszem, anyám aggódott, ha nem fésülködnénk meg és mosnánk meg az arcunkat, amikor elmegyünk valahova, akkor állami gondozásba fogunk kerülni.

Tai chi­t és jógát kezdtem el gyakorolni, majd elkezdtem buddhizmussal, meditációval és különféle imádságokkal foglalkozni -­ New Age­-es dolgokkal. Kiválogattam magamnak a kellemes részeit minden vallásnak, és utána ezek tényleg hatással vannak az ember életére és minden dolgára. Egy idő után többre vágytam, így elmentem egy tanfolyamra, ahol az öt fő világvallásról lehetett tanulni. Fogja az ember a vallásokat, és megpróbálja őket összegyúrni, hátha így majd mind szépen együtt tudnánk élni.

Ez jó is volt -­ de a sorozat alatt összebarátkoztam egy nővel, aki mellrákos lett és haldoklott. Összeültünk, hogy átgondoljuk a temetését ­- megkért, hogy segítsek megszervezni a szertartást. Mondani akart valamit a családjának a temetésen a lelkiségéről, hogy mit jelentett ez neki, és arról, hogy most hol van.

Úgyhogy elkezdtünk rajta gondolkodni, hogyan is tudnánk mindent összerakni, de nem ment: Jézus elviszi valami kertbe, buddhistaként reinkarnálódik és egy újabb élete lesz, taoistaként egyfajta lélek lesz belőle ­ egyszerűen nem voltunk képesek mindent összeilleszteni.

Öt nappal a halálod előtt kicsit késő észrevenni, hogy fogalmad sincsen, mi fog történni.

Miközben ezekkel a New Age­-es dolgokkal foglalkoztam, a bátyám keresztény volt, és egy londoni gyülekezetbe járt. Eljártam vele ­ hiszen a kereszténységgel sem volt baj ­ és a bátyám mindig végighallgatta, amiket meséltem a New Age­-es dolgaimról. Nagyon türelmes volt velem, és általában csak annyit mondott: „Szerintem ennél többről van szó.”

Rájöttem, hogy ő úgy ismerte Jézust, mint egy valóságos személyt, és neki volt valamije, ami nekem nem.

Végül elmentem Londonban egy Kereszt-­kérdések sorozatra, ahol lehetett beszélgethetni lehet ilyen témákról, és kérdezni is tudtam. Nagyszerű volt! Az emberek normálisak voltak, teljesen átlagos emberek, sokat nevettünk, és jól éreztük magunkat együtt.

Elkezdtük tanulmányozni a Bibliát ­ és ráeszméltem, hogy sosem olvastam. Volt egyfajta véleményem róla,­ de még sosem olvastam. Ami nagyon jó volt, hogy végre összeszedhettem az összes kérdésemet, és feltehettem őket a vezetőknek. Megpróbáltam aztán az összegyűjtött információból felépíteni és megfogalmazni, miben is hiszek.

Egész életemben a külsőségek miatt aggódtam, és igyekeztem elfedni a rossznak tartott és nehéz dolgokat a múltamból. A Kereszt-­kérdések sorozaton rádöbbentem, hogy Jézus egy valóságos személy, aki lát és ismer engem. Mindent tud rólam – és mégis szeret.

Ez annyira más volt, és akkora megkönnyebbülés. Tudtam, hogy el kell fogadnom, amit Jézus mondott magáról, hogy ő az igazság útja, és át kell adnom az életemet neki: követnem kell őt, olvasnom kell a Bibliát, és többet megtudnom arról, hogy mit akar az életemmel. Többé nem tudtam őt figyelmen kívül hagyni.

Ez azt jelenti, hogy teljesen nyitottan tudok élni. Nem vagyok mindig annyira védekező, nem aggódom amiatt, hogy az emberek kedvelnek­-e vagy sem. Egyszerűen el tudom fogadni, hogy vannak, akiknek szimpatikus vagyok, másoknak nem. Hogy lesznek olyan dolgok, amik jól mennek majd, más dolgok pedig nem.

Képes vagyok sokkal őszintébben önmagam lenni, akkor is ha tudom, vannak hibáim. Mert mindezek ellenére Isten szeret, mindezek ellenére szeret.