Gyakran Ismételt Kérdések – Fiataloknak

A felnőtteknek szóló sorozathoz hasonlóan a Kereszt-kérdések Ifi is Márk evangéliumára épül, és azon keresztül mutatja be a keresztyén hit alapjait. A különbség, hogy mindezt két korosztályra bontva teszi: a Mikro változat 12-14 éves kor közötti kiskamaszok, a Makro 15 év feletti fiatalok között használható. Leginkább ifjúsági (pl. iskolai) evangelizációra, ifiknél, illetve hittanoktatásban alapozó sorozatként, valamint konfirmáció előkészítésre alkalmas.

A feladatok, kérdések és játékok a célzott korcsoportok sajátosságainak figyelembevételével lettek kidolgozva. Ennek ellenére természetesen lehetséges a Mikro egyes részeit az idősebbek, illetve a Makro-t fiatalabbak között használni, az adott csoport igényeinek megfelelően.

Az anyag teljes mértékben használható a DVD nélkül is. Ennek ellenére javasoljuk a használatát, főként a Makro által célzott korosztály között (Persze ha úgy ítéljük meg, használhatjuk fiatalabbak között is). Lehetséges az is, hogy  a saját tanításunkat kombináljuk a DVD egyes tanításaiban lévő animációs filmekkel.

Mindenképpen hasznos átnéznünk a honlapon található letölthető anyagokat, mert nagy segítséget jelenthetnek az ott található feladatlapok, játékok, előadás segédanyagok. Természetesen nélkülük is teljes mértékben használható a sorozat.

Idősebbeknek ​egyaránt javasoljuk a START és az Üzeneted Jött kiad​ványokat. Kisebbeknek csak a START-ot (némi átalakítással).

Kereszt-kérdések
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.

A cookie-k használatának beállításai a bal oldalon található fülre kattintva módosítható.