Én, mint felnőtt konfirmandus vettem részt ezen a 10 alkalmas sorozaton, de melegen ajánlom azoknak is, akik részletesen szeretnék megvizsgálni Márk Evangéliumát. Kifejezetten hasznosnak tartom, hogy nem kaptunk kézhez túl sok mindent; nekünk kellett gondolkozni. Ez egy kicsit nehezebb volt így, de a végső megértést igencsak teljessé tette. Körülbelül 10-12 fős asztaltársaságokra voltunk felosztva, talán véletlenül, talán direkt minden asztaltársasághoz került egy „kritikus” személy, ez mindenki épülésére szolgált, hiszen a hívő ember életében jelen van a harc, kell az, hogy az ember olyan kérdéseket kapjon, amiken korábban talán már gondolkozott, de nem kapott választ. Másfelől pedig a „kritikus” is válaszokat kap, hisz sajnos sok embert az választ el Istentől, hogy nincs ki válaszoljon a kérdéseire. Két csoportvezetőnk volt, akik tapasztalatukkal és bibliaismeretükkel hatékonyan és hitelesen segítették elő az Evangélium megértését, és a jótékony vitát. Az asztaltársaságok további előnye volt, hogy azok, akik új tagok voltak a gyülekezetben, a 10 alkalom végére egy kisebb társaságra tettek szert; azt hiszem ez jó induló a nagyobb közösség felé. A hab a tortán a beszélgetést megelőző vacsora volt, több mint kiváló ételeket fogyaszthattunk, még a küllemük is tetszetős volt. Az ízeken felül a vacsora másik előnye az volt, hogy a társaság el tudott beszélgetni hétköznapi témákról is, ennek fontos szerepe volt a közösségformálásban.
Az elmúlt hónapokra ha visszanézek, egyfajta ujjongó hálaadás tölt el. Hálaadás Isten csodáiért. Hálaadás az élő Isten felé, aki Szentlelke és Igéje által közöttünk jár, bennünk él, és hatalmasan munkálkodik. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egyre több és több ember szíve nyílik meg Isten felé, és kezdi el keresni Őt. Ki nyomorúságában, ki pedig kiváncsiságában, Isten által vonzva. És Isten ezeket a kereső embereket egy csapatba terelte össze márciusban, amikor is elkezdődött a Kereszt-kérdések sorozata. Miközben hallgattuk az előadásokat, egyre több kérdés fogalmazódott meg a szívekben, amiről egyre bátrabban és őszintébben tudtunk beszélgetni. És jöttek azok a bizonyos csodák. Egyre hosszabbak lettek a hétfő esték. Aztán a hétfő esték sem voltak elegendőek, jöttek a személyes beszélgetések. Sok szív talált haza az Atyához. Sok szív értette meg, ki az a Jézus, miért halt meg a kereszten, és hogy milyen jó dolog az Ő megváltott gyermekeként az Ő nyomdokaiba szegődni! Voltak örömteli felismerések, voltak csodálatos szabadulások, amelyek után elkezdődhetett az igazi élet—Jézussal.
„Elkezdtem járni a „Kereszt-kérdések” sorozatra. 10 héten át, hétfő esténként voltak az alkalmak. Először még értetlenül ültem, de ahogyan kezdtem megérteni a dolgokat, azon kaptam magam, hogy otthon vannak a gyermekeink, egymásra vigyáznak, és mi nem akarunk hazamenni (férjemmel együtt jártunk). Először csak félve, később egyre bátrabban tettük fel a kérdéseinket, együtt sírtunk és nevettünk. A tanfolyam felénél kezdtem érezni, hogy itt van az a valami vagy Valaki, ami vagy Aki hiányzik belőlem, hiányzik az életemből. (..) Mivel már olyan szinten vágytam egy más életre, időpontot kértem a tiszteletes asszonytól, ahol feltehettem azokat a kérdéseimet, amelyekre a sorozat alatt időhiány miatt nem kaptam válaszokat. Átbeszéltünk mindent és megkértem, segítsen nekem a megtérésben. Pár nap múlva, gombóccal a torkomban léptem be a templomkapun, és tudtam: egy teljesen más emberként fogok kijönni. Előtte nagyon sokat olvastam, sok hanganyagot hallgattam. Ezek alapján összeírtam a bűneimet. Összeírtam és megtagadtam. Isten pedig kiemelt és megszabadított tőlük.”
Az Úr tudta, hogy mit akar velem, de én ekkor még mindig nem ismertem Őt igazán. Azt tudtam, hogy Ő szeret. De én hogyan szeressem, ha nem is ismerem? Még mindig harcoltam, de ebben a küzdelemben sem hagyott magamra. Embereket, tanítókat rendelt mellém. A gyülekezet otthonommá vált, ahol beindult a Kereszt-kérdések sorozat. Hétről hétre minden alkalommal közelebb kerültem Krisztushoz. Márk evangéliumán keresztül tisztázódott bennem az Ő személye, váltságműve. Az előadások és beszélgetések után mindannyian lelkileg megerősödve térhettünk haza. Azóta másként élek, másként látom a világot. Jobban megértem a körülöttem történő eseményeket. Krisztushoz igazodom, békességre jutottam. Természetesen most sem egyszerű, mert tudjuk, hogy ott a legnagyobb a kísértés, ahol hit van, de tudom, hogy Krisztusnak mindenre van hatalma.
Vajon meg tudnak-e mozgatni régi, templomba járó embereket a Kereszt körüli kérdések? És vajon tarthat-e számot érdeklődésre a gyülekezettől eddig még távol lévő emberek körében Jézus üzenete, lesz-e odaszánt idejük és kitartásuk 8-10 héten át? Ezek a szkeptikus kérdések kavarogtak bennem az első, gyülekezetünkben lezajlott Kereszt-kérdések sorozat előtt. Utólag, elmondhatom: szégyenszemre kishitű voltam. Talán nem képzavar, de úgy érzem, darázsfészekbe nyúltunk! Az, hogy minden csütörtök este vacsorával kezdődött az alkalom, meghittséget, feloldódást kínált még az oly zárkózottaknak is. Ugyanakkor a fontosságot, az egymásra figyelést mutatja, hisz Jézus idejében a ,,vele vacsorálásnak” fontos jelzésértéke volt a másik felé: elfogadlak, közösséget vállalok veled. Tehát felpezsdült a gyülekezet, jöttek idősek, fiatalabbak, sőt még eleddig nem látott, új arcok is – éhesen és szomjasan! És mondhatom, senki nem ment haza üres gyomorral és üres lélekkel. De az éhség a közösség, az Ige megértése iránt, megmaradt hétről-hétre. A felnőttek aktivitása kihatott a gyermekalkalmak látogatottságára is. A Kereszt-kérdések sorozat megkezdése óta jóval több gyermek vesz részt a gyermek istentiszteleteken is! Úgy érzem, a sorozat, a bennünk lévő, sok-sok kavargó, felkavaró kérdést, gondolatot csak a felszínre hozta. Ez a néhány közös alkalom megmutatta milyen intenzív lelki élet zajlik mindannyiunkban külön-külön, és hogy mennyire szükségét látjuk, hogy valakivel megosszuk, s általa közelebb kerüljünk egymáshoz és Istenhez. ,,Ó mily jó, és mily gyönyörűséges, a testvérek egyetértésben élnek! …Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor” 133.Zsoltár
Kereszt-kérdések a Szigetszentmiklós-Újvárosi Református gyülekezetben
Evangélizációra kerestünk egy másfajta módszert, mint a hagyományos, mert arra a gyülekezeti tagok eljönnek, de újak nem. Nem a hatékonysága miatt választottuk elsősorban, bár arról is lehetne beszélni, hanem azért, ahogyan bemutatja a keresztyénséget olyan embereknek, akiknek nincs, vagy kevés ismerete van erről. Engem ez fogott meg. Hallottam John Stott-ot prédikálni, konferenciáján is voltam, számomra kézenfekvő volt a választás.
Az az érdekes, hogy akik végigcsinálják a Kereszt-kérdéseket, azok nem akarják abbahagyni. Mindig ezzel találkozunk. Ebben a csoportban most tartunk a kilencedig alkalomnál, és már most kérdezgetik, mi lesz utána, ha vége lesz? Nekünk minden egyes Kereszt-kérdésekből megmarad a csoport, és az megy is tovább. A mai napon is két ilyen csoport találkozik itt a mostanin kívül. Nagyon jó, hogy természetes módon alakulnak belőle kisközösségek. Miközben senki sem ér rá és mindenki rohan, itt a résztvevők mégis rájönnek, hogy ez hiányzott az életükből, és ezért áldozatot hoznak, ők és a családjuk is, hogy hetente egyszer eljöhessenek. Ez egy nagyon jó forma, ami meggazdagítja az embereket, ezért nem akarják abbahagyni.
Nagyon szeretem benne azt, ahogy egy olyan ember, akinek nincs előzetes ismerete a keresztyénségről, megismeri, hogy miről szól ez a hit, és hogy rögtön közösségben találja magát. Jézus az Isten szeretetének üzenetét hozta el, és ezt nem lehet magányosan átélni. Nem véletlenül jönnek létre egyből gyülekezetek Jézus követőiből. A keresztyénségtől a közösség elválaszthatatlan. Egy hagyományos evangélizációs megközelítésben az emberek a sorokban ülnek, mindenki csak figyel egy embert, ott nem jelenik meg ilyen direkt módon a közösség élménye, mint ahogy ezen a sorozaton. Amire egy lakótelepi ember ki van éhezve, az a közösség. Hiába van sok ember körülötte, mégis magányos. Valószínűleg ez nem csak lakótelepen igaz. Hiányoznak a közösségek, főleg az olyanok, ahol beszélgetni lehet. Itt nem szól a zene, hanem csönd van; figyelnek egymásra az emberek, miközben az életüket érintő fontos kérdésekről van szó. Fehér holló ez szerintem.
A másik, amit nagyon szeretek benne, hogy közös étkezéssel, asztalközösséggel indít. Úgy van szó az evangéliumról, hogy normál élet-tevékenységet folytatunk, magyarán eszünk. Az egyik leghétköznapibb dolog, és mégis az Isten dolgairól beszélgetünk közben. Az életünk és a hitünk, már csak az este felépítése miatt is egyben van. Így találkoznak az emberek azzal, hogy Jézus Krisztus ki volt, miért jött és mi közöm van nekem Őhozzá. Közösen olvassuk a Bibliát, és nagyon közvetlenül lehet az emberekkel az evangéliumról beszélgetni. Jó ez az elkészített alkalom. Utána nagyon sokan maradnak meg, és akarják folytatni. Nem mindenki tér meg, de kötődések alakulnak ki.
